Utálatos Lény napi kalandjai a Bolondok Bolygóján

Igen, mindannyian dr. Stig Helmert akarjuk miniszterelnöknek! Ő az ideális ember erre a posztra.

 Az elmúlt években sajnálatos módon a permanens budapesti éjszakai fesztivál egyik "melléktermékeként" a "biciklis kultúra" is divatossá vált hazánk öntudatos bunkói között. A kerékpár, mint a környezettudatos gondolkodó ember (egyik nevetséges) szimbóluma (használói ugyanis javarészt ezt szeretik magukról gondolni) bepofátlankodott mindennapjainkba is, így érdemes közelebbről is megvizsgálni a jelenséget.

 A biciklis bunkó elsőszámú szabálya, hogy biciklivel mindent szabad (ebben nagyon hasonlít az autós bunkóra): szabálytalanul közlekedhet mind a járdán, mint a közúton, hiszen mind a gyalogos, mind az autós alsóbbrendű lények. A KRESZ lényegtelen, elavult, nem rá vonatkozik (bár hatályban van még, ők ezzel nem foglalkoznak); hiába mondja az ki, hogy járdán tilos a kerékpáros közlekedés, ő ettől függetlenül büszkén csilingel az útjába kerülő sétálóknak, hogy takarodjanak az útjából, hisz' ki lehet fontosabb, mint Ő, a Teremtés Legfontosabb Lénye, az evolució végterméke: a pesti suttyó kétkeréken rosszabb esetben monociklin) karikázó változata.

 Persze a gőg csak részben szó a gyalogosoknak, mert még náluk is jobban utálják és lenézik a benzinmeghajtású eszközökkel közlekedőket ("autósokat"). A két prosztó szubkultúra gigászi és epikus harca fogja eldönteni az utak sorsát, így érdemes odafigyelni eme nemes küzdelemre: mindkét fél igen undorító, de annál látványosabb trükköket vet be egymás eltiprására. A bringások leszorítása kocsival legalább olyan szép és elegáns megoldása a dolognak, mint a bicikli kormányával meghúzott ajtó és lerúgott visszapillantó.

 Mostanában a kerékpárosok expanzív térhódítása is megfigyelhető, hála a fővárosi vezetés mérhetetlen ostobaságának, ami lényegében az úgynevezett "bicikliutak" számának hirtelen megnövekedésével jellemezhető. Ezen bicikliutak persze köszönőviszonyban sincsenek nyugati névrokonaikkal, Pesten ugyanis ez azt jelenti, hogy sárgával leválasztanak egy szép nagy részt a járdáról, ami eztán a bringások magánterülete lesz (ergo elküldenek a kurva anyádba, ha odatévedsz, de ők továbbra is szédeleghetnek a gyalogosoknak fenntartott részek illetve a bicikliút között és még rád is szólnak, ha nem ugrasz félre).

 Kíváncsi leszek, mi lesz, ha majd elfogynak a járdák és csak bicikli,- illetve autóút lesz majd mindenhol, hol közlekedhetek majd én, aki sajnos sem autózni sem bringázni nem szeret. Ja igen, "Vegyél kocsit/biciklit, köcsög!". Persze. Majd mindjárt.

 Érthetetlen módon van, akinek tetszik, amiket én eddig ideírtam. Nem értem az ilyeneket. Én például utálnám magamat, ha én nem én lennék. Furcsa, de igaz: minél nagyobb sértéseket vet az ember papírra, annál érdekesebbek lesznek a gondolatai a nagyközönség számára, de perverz módon soha nem abban az irányban indulnak el az olvasó gondolatai, amerre a szerző szándékai szerint kellenének, hanem inkább a profán egyszerűség irányába, jelen esetben a humorosnak is felfogható ("szórakoztató") szófordulatok teszik érdekessé a dolgot, ahelyett, hogy... Na mindegy.

 Ezúton sem kívánok boldog új évet, egyrészt mert május van, másrészt meg nem az évnek kell boldog lennie, hanem az ember fiának. Az meg úgyis csak sír, hogy minden szar.

Tény, hogy a magyar vendéglátóipar komoly profitot termel az amúgy igencsak alulteljesítő gazdaságnak, de felmerül a kérdés, hogy megéri mindez azért az élményért, ami a késő este az utcára tévedő járókelőt fogadja: a mára kora tavasztól késő őszig terjedő fesztiválhangulat kezd kórossá válni a mindennapi életben...

 Antiszociális mivoltomnak köszönhetően inkább esténként tevékenykedek és néhanapján sétálgatok is a budapesti éjszakában, hiszen ha kevés emberrel találkozom, akkor kevesebb stressz is ér a mindennapok során - legalábbis a közelmúltig ebben a hitben éltem.

 Egész eddigi éltemben az volt a normális állapot, hogy esténként jóravaló ember nem sétálgat az utcán, így éjfél körül már csak elvétve lehetett lézengőket látni még a Körúton is. A nappali stressz levezetésére sokszor jött jól egy kis éjjeli "portyázás" az elhagyatott Budapesten. Sajnos a fővárosi vezetés nem nézte jó szemmel az efféle "provinciális" néptelenséget az éjszakai fővárosban, ezért -a "Budapest: Kultúrális főváros!" szlogen alatt- felbátorította a szervezett alvilágot illetve a hazai oligarchákat különböző szórakozóhelyek, kávézók, tavernák megnyitására. A hívó szóra megmozdult a társadalom legalja (hiszen ki nem akarna nulla munkával istentelen hasznot bezsebelni) és sorra kezdtek nyílni a késő estig nyitva tartó mulatók.

 Persze önmagában mindez érdektelenségbe fulladt volna, így kellőképpen megtámogatták az egészet egy átható médiakampánnyal. Megmozdult a lúdtalpú pesti proletariátus ifjúsága (akiket még a bolsevik propaganda sem tett ennyire öntevékennyé) és buszra szállván külvárosi lakótelepeikről a belső városrészben tenyésző vigalmi negyed felé vették útjukat, ahol is hajnalig tartó dorbézolásukat azóta minden este élvezheti mindenki, aki éppen arrafelé kolbászol (vagy éppen ott él).

 Mondanom sem kell, mennyire felemelő látvány példának okáért a Nyugati környéke szombat esténként: ordibáló prolikölkök verik egymást valami hasonlóan otromba prolilányok kedvéért, mindeközben a hegyről alámotorozó újgazdag suhancok vihognak rajtuk az átkozott versenygépeikre támaszkodva (amit előszeretettel használják ostoba feltűnési viszketegségük kielégítésére). Az aluljáróból sunyi, börtönviselt pofák méregetik a levadászható egyedeket, mert a rend éber őrei éppen (vagy "éppen mindig") a koldusok zaklatásával foglalják el magukat. Az étert megtölti a csak kábítószeresek és ostoba tramplik által élvezett zörej, ami a közeli -amúgy a maffia által üzemeltetett- szórakozóhelyről szűrődik ki, fittyet hányva a közelben lakók pihenni vágyására. A bejáratnál persze a már "megszokott" hájas és kopasz bűnözők üldögélnek pökhendi pofával. Szar, szemét és kosz mindenfelé, amit még csak fokoz az éjszakai busz megállójában álldogálló csövesek által elhajigált cigarettacsikk-kupac. A mosdatlan emberek bűze keveredik a szemét és a kiszáradt csatorna által termelt párlattal, ami igen egyedivé teszi a hatást. Komolyan, mint valami Brueghel-festményen...

 Újabban persze vidékről is érkeznek az egykori szegénylegények és cselédlányok kései utódai, hogy a romlás sárgás fénye rájuk is vetüljön. Egy hónapig ülnek a traktor nyergében étlen-szomjan, hogy utána egy éjszaka alatt mindent eldorbézoljanak, majd otthon a korcsmában mindezt előadhassák ámuló földijeiknek, akik persze amint tudnak, szintén felzarándokolnak, hogy mindezt átélhessék, utána pedig érezhessék a "15 percig tartó hírnév" népiesch változatát.

 Minap jártam egy szabolcsi településen, ami régen igazi kisváros volt, este hat után a kutya nem járt az utcán. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy más lett a helyzet itt is: mindenfelé kávézók, ahol a helyi lakosság ifjabbik része vígan szórja a pénzt... Sajnos Pestről csak a hülyeséget veszik át. Szánalom.

 Azt hiszem, hogy ezentúl inkább kigyalogolok esténként Újpalotára, mert ahogy így elnézem, nekem kell oda kimennem, ha nyugalmat akarok.

 Én a napokban csak arra tudtam összpontosítani, hogy vajon a "Magyar Gárda" avatása után volt-e este "baki-taki", no meg disznóvágás habpartival a körletben... Miután Usztics "Kommandó" Mátyás beledörögte az éterbe a napi parancsot, vajon mentek-e a gárdisták külső körletet takarítani?

 Aki végigüdülte annak idején azt a pár hónapot (vagy évet, szerencsétlenebb esetben) a dicsőséges Magyar Néphadseregnél (vagy annak jogutódjánál), az -hacsak nem vonzza a "Maennerbund" fülledt homoerotikus hangulata- nem akar többet ilyen jellegű helyre kerülni, az biztos. Érdeklődve néztem végig tehát a kopasz rüszüket a tévében, akik eme dicső társaság első felavatott tagjai lettek, de nem csak tizenéveseket, hanem pókhasú meglett férfiakat is láttam soraikban. Eszembe jutott a múltkori "Gay Pride" után/alatt a buzik által hangoztatott vélekedés, mely szerint minden tizedik ember meleg, és életemben először elgondolkodtam rajta, hogy lehet, hogy igazuk van.

 További érdekes kérdés, hogy a jelmez tervezője direkt alakította-e ki a "földmíves rohamosztag" dizájnt vagy a Mozgalom pillanatnyilag ennyit engedhet csak meg radikális fiainak. A horgászmellény igazából nagyon büntet, annak idején 500 pénzért lehetett kapni hasonlót bármelyik military boltban a Körúton. Volt 15000-ért is, de olyat még én sem vettem, pedig igényes voltam a kellően katonai megjelenést illetően.

 Komolyan az az érzésem néha, hogy a magyar szélsőjobbot nem is szélsőjobboldaliak irányítják, hanem a Monty Python Repülő Cirkusza.

 A sporttelep -ahová rendszeresen járkálok futkosni, hogy csini kis zsírredőimtől megszabaduljak- igen érdekes mikrokozmoszt tárt fel figyelő szemeim előtt: a trendi Sportbunkók sajátos és önmagába fordult világát.

 A Sportbunkó a Városi Bunkó egy alfaja, ami máris seregnyi jelenséget megmagyaráz velük kapcsolatban, azaz egyértelművé válik, hogy mitől is olyan egocentrikus és undorító ezen teremtmények hozzáállása a többi élőlényhez Isten szép kék ege alatt. A Biciklis Bunkókhoz (akikről máskor fogok értekezni) hasonlóan többnek érzik magukat az átlag halandóknál az általuk "életformaként" űzött sporttevékenység jóvoltából, amely önkép kialakulásában természetesen maradéktalanul kimutatható a különféle trendmagazinok hatása. Úgy érzik, hogy ők, mint "sportemberek" máris a halandó Lét kereteit feszegetik, így pl. azon szokásuk, hogy a futópályán állandóan a többséggel szembe futnak, máris igazolást nyer.

 További bosszantó élmény velük kapcsolatban az IKEA-mentalitás (mindenkit pórias módon letegeznek, aki az útjukba kerül, sokszor még a megalázó "spori" megszólítást is bevetik, hogy érzékeltessék a beszélgetőpartnerrel, mennyire alantas lények is ők), ami alapvetően abból a szocreál hagyományból táplálkozik, mely szerint "a sportpályán mindenki egyenlő". Ez azért is dühítő, mert a modorből érezhető, hogy ők nem érzik magukat senkivel sem egyenlőnek.

 Remek "móka" azon elfoglaltságuk is, mely során figyelemfelketően demonstrálják kívülállóságukat (vagy egyediségüket, ahogy tetszik). Ennek során általában olyan "sporttevékenységet" végeznek, ami másokat is akadályoz a közelségükben, pl. telerakják a gátfutás akadályaival az emberektől hemzsegő futópályát, hogy másnak is kerülgetnie kelljen a sok vackot, esetleg keresztbe kezdenek futkározni a pályán "bemelegítés" címszó alatt, stb..

 Valószínűleg a párzási rítusuk része, hogy jól látható részeken mindenféle látványos nyújtó vagy lazító gyakorlatot mutatnak be, közben pedig méregetik az ellenkező nemű (rosszabb esetben ugyanolyan nemű) sporttársaikat.

 Még jó, hogy mindez ingyen van...

 Jelentem, ma is összefutottam kedvenc állatfajtámmal, a Városi Bunkóval, a Kálvin tér magasságában, aminek heves szópárbaj és idegbaj lett a következménye. Történt ugyanis, hogy a Korona szálló előtt bandukolván elhaladtam egy láthatólag illuminált állapotban leledző jóember mellett, aki hangosan brekegett valamit nekem, de nem törődtem vele, továbbmentem, mintha nem is vettem volna észre. Elhaladtamban rikácsolni kezdett utánam, hogy "Hé, neked beszélek!". Mivel ilyesfajta útszéli hangnemben csak úgy vette a bátorságot és orcátlanul leszólított, akárcsak valami hitvány jobbágyot és miután jogos felháborodásomban minderről tudomást nem véve továbbálltam volna még mindig békésen, teljesen fellobbant bennem a harag lángja és persze hasonló otromba modorban foghegyről odavetettem neki, hogy "Mit akarsz?", mire fel megsértődött és közölte, ha ilyen flegma vagyok vele, akkor inkább semmit. Érdekes szemléletmód, hiszen ő kívánt tőlem valami szívességet és még meg is sértődött, amikor örömömben nem csaptam össze a bokámat. Szó szót követett, de a tetlegesség végül elmaradt (hála az Égieknek), bár még később is azon morfondíroztam, hogy a galád megérdemelt volna egy józanító suhintást a képébe, hiszen a népnevelést szívügyemnek tartom, így még az ilyen alantas létezők terelgetését is fel kell vállalnom, ha komolyan gondolom a dolgot.

 A témához tartozik, hogy a delikvens jólöltözött volt (már ha a drága, ám felettéb vicces motoros/Forma 1/autómotorsporots dzsekit és a "Schumi" baseball sapkát a "jólöltözöttség" kategóriába sorolhatónak tartjuk), tehát nem holmi hajléktalannal volt dolgom ezúttal (a hómlessz arcok amúgy sem ilyen feltűnő gorombasággal szokták kikoldulni az alamizsnát), így felmerül a kijárási tilalom bevezetésének szükségessége (bizonyos együttélési normák be nem tartása esetén). Kérem a Hatóságokat (ha olvassák a blogomat), hogy tegyék meg az ügyben a szükséges lépéseket!

 Máskülönben éhes vagyok, ma gyümölcsöt kellett ennem egész nap, mert kövér vagyok és ez rendkívüli frusztrációt okoz a magánéletemben fenntartott baráti kapcsolataimban is, így jómagamnak sem kellett volna ma kimennem az utcára...

A mai napon ismét végigélvezhettem az öntudatos proletariátus remekbeszabott utcai commedia dell'arte előadását. Dicső zenekarom legújabb próbatermi felvételeinek digitalizálása közben ugyanis észvesztő dudálásra lettem figyelmes: az utcán a Körútig állt a dugó, mert egy dögnagy teherautó (ami -mint utóbb kiderült- a szemközti boltba szállított valami portékát) egy fekete Merci miatt nem tudott továbbhajtani, ezért a sofőr -rendkívül leleményesen- ipari módon ráült a dudára. Nyilvánvalóan abban reménykedett, hogy a velőig ható hangzavar hatására előólálkodik a már említett személygépkocsi tulaja és arrébbáll a verdájával, de sajnos körülbelül 15 percig sem ért el eredményt.

 Más, kézzelfogható dolgot viszont elért: a szomszédban lakó dagadt cigányasszony (az, amelyik mindig a házunk előtt szaratja a kutyuskáját) dühödten kérdőre vonta a sofőrt (természetesen rendkívül alpári stílusban), hogy miért kell a lakóközösség nyugalmát megzavarni ilyen lármával. A sofőr (és a társa) hasonló kedvességgel viszonozta a vulgáris szóáradatot, így legnagyobb gyönyörűségemre pár vadonatúj szókapcsolatot tanulhattam meg édes anyanyelvünkön. A remek eszmecserének néminemű fizikai erőszak kilátásba helyezése vetett véget (természetesen a speditőr duó részéről), de onnantól fogva nem dudáltak többet.

 A tanulság:

1. Ostoba emberekkel az erőszak nyelvén kell kommunikálni, mert másból nem értenek.
2. A proletariátus felemelésének mindennemű szándéka naivitás, helyette vissza kell vezetni a jobbágyrendszer és a nádpálca gyakorlatát.
3. Legközelebb hoznom kell az egyetem mellett zajló építkezésről néhány féltéglát, hogy legyen mivel megdobálni a ház előtt üvöltöző tahókat.

Hát, megéltem én is... A mai naptól én is "blogger" lettem, ami új színfolt amúgy is hihetetlen fordulatokkal tarkított életemben. Sajnálatos módon a stílusom pongyola, természetem savanyú, szókincsem szegényes és vulgáris, így mindennapjaim korrekt bemutatása kissé hiányos lesz (magyarán nem biztos, hogy "átjön" mindenkinek a fent említett hihetetlen fordulatosság). Miért éreztem hát mégis szükségesnek, hogy az interneten keresztül is megnyilvánuljak? Nagy talány ez számomra is, főleg, hogy szégyellős vagyok és általában utálom az exhibicionista embereket (márpedig a nyilvános napló remek példája az általam is megvetett magamutogatásnak). Azt hiszem -ha grafikusan akarnám ábrázolni- jelen írásaimat egy nagy kéznek kell elképzelni, mely középső ujját az ég felé tartván el nem téveszthető jelzést szolgáltat a Világnak arról, hogy mi is az én szerény véleményem a nagy bolondériáról, amit egyesek -patetikusan- Életnek is titulálnak.

 Tulajdonképpen ezen blog taplókról, bolondokról, prosztóságról szól, azaz mindarról, amit mindennapjaimban tapasztalok az iskolában, az utcákon, a társasházban (ahol lakom), stb.. Természetesen szól az én privát bunkóságomról is; nem is kívánom véka alá rejteni ezen szörnyű hibámat, de közszemlére teszem privát környezetem hasonló megnyilvánulásait is.

 Értekezni fogok arról is, hogy miért is lettem antiszociális, valamint felteszem a kérdést (magamnak, amit én fogok megválaszolni természetesen) hogy mások miért lettek azzá. Magvasnak szánt (amúgy valójában néha sekélyes) gondolataimat a világról/társadalomról/művészetről/filmekről/stb. is ki fogom teregetni, ha éppen úgy tetszik.

Mindehhez kommentárokat felesleges írnia bárkinek is, mert igazából nem érdekelnek (na jó, néha lehet, hogy el fogom olvasni őket), berögződéseimet semmivel sem lehet már megváltoztatni.